Nemzeti saláta

Jól tudom, a nem jogász közönséget első látásra nem villanyozza fel, ha a jogalkotás folyamatáról olvashat. Érdemes azonban tudni, hogy ez a téma minden állampolgárt közvetlenül érint még akkor is, ha nem is tud róla.

Óriási és jogos felháborodást keltett az a rendelkezés, amely szerint a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek 62 éves korukban kötelező nyugdíjba menniük. Természetesen mindenki a döntés érdemi részével foglalkozott, mondván, olyan hiányszakmákat érint ez a rendelkezés, ahol a nyugdíjba küldött szakemberek, például az orvosok pótlása gyakorlatilag lehetetlen.

(Kép: http://twice.hu)

Mindeddig azonban senki sem tette szóvá, hogy ez a döntés valójában a jogalkotási szabályok kijátszásával született. Az említett kényszernyugdíjazásról ugyanis egy kormányhatározat rendelkezik. És bármilyen meglepő, egy kormányhatározat nem minősül jogszabálynak. Márpedig kizárólag jogszabályban lehet olyan döntést hozni, ami az állampolgárokat közvetlenül érinti. Ezt nem csak minden jogállam, de még a magyar Alaptörvény is így szabályozza. Kimondja ugyanis, hogy „általános kötelező magatartási szabályt… jogszabály állapíthat meg.” Tételesen fel is sorolja, mi tartozik a jogszabály fogalmába. Idézem: „Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet….”

Nem is kell olyan nagyon figyelmesen elolvasnunk ezt az idézetet ahhoz, hogy rögtön szembetűnjön, bármelyik itt felsorolt szerv hoz meg egy döntést, az csak akkor tekinthető jogszabálynak, ha azt törvény, vagy rendelet formájában teszi.

Mi következik ebből? A kormány hozott egy határozatot, amely látszólag csupán a kormány alá tartozó szerveknek szól. A határozat címe is némileg álságos, amikor „a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről” tesz említést. A kormány természetesen az alája tartozó szervezeteket irányíthatja, de csakis azokat. Ebben az esetben azonban ez a kormányhatározat közvetlenül érinti az állampolgárok egy jelentős csoportjának jogait. Az új Munka Törvénykönyve szerint ugyan egy átlagos munkáltató indokolás nélkül megszüntetheti a nyugdíjkorhatárt elért munkavállaló munkaviszonyát, de ez a munkáltató – és ennek következtében a munkavállaló számára is - csak egy lehetőség. Ezzel szemben a költségvetési szerveknek kötelességük így eljárni, ami azt jelenti, hogy azok az állampolgárok, akik szerencsétlenségükre köztisztviselők, vagy közalkalmazottak, egy jogszabálynak nem tekinthető döntés révén válnak a kényszernyugdíjazás áldozataivá.

(Kép: http://hvg.hu)

Ezen a héten azonban más is történt. Közel sem ilyen drasztikus következményekkel járó jogalkotási botrány, de a mai állapotokra igencsak jellemző. Tudomásom szerint először fordult elő, hogy a CompLex jogtár szerkesztője összevitatkozott egy minisztériumi főosztályvezetővel. Hogy a dolog pikantériája érthető legyen, a CompLex jogtár egy olyan elektronikus jogszabály-kereső rendszer, amely mindig a jogszabályok éppen hatályos állapotát tartalmazza (mást is persze, de most itt ez a lényeg). Ezt a rendszert a jogalkalmazók széles köre használja éppen azért, mert ebből tudja követni az amúgy követhetetlen jogszabály-változásokat. Miről is szólt ez a vita? A Nemzetgazdasági Minisztérium azt kifogásolta, hogy a CompLex jogtárban megjelent, az adózás rendjéről szóló törvényből egyes kiegészítő szabályok hiányoznak. 

(http://www.complex.hu/)

A jogtár szerkesztője – aki nem ma kezdte a szakmáját – közölte, hogy a minisztérium kifogása nem csak a jogalkotási szabályoknak, de a józan észnek is ellentmond. Nézzük csak meg a dátumokat. Úgy hozták meg az adózás rendjéről szóló törvényt tavaly novemberben, hogy az 2013 januárjában lépjen hatályba. Ehhez képest tavaly december 22-én már kihirdettek egy azonnal hatályba lépő módosító rendelkezést. (Ez a módosítás az, ami nincs benne a jogtárban.)  Vagyis egy olyan törvényt módosítottak tavaly, amelyik még hatályba sem lépett. Amikor tehát a módosítást kihirdették, nem is volt még mit módosítani.

Hát így fest ma Magyarországon a jogalkotás. A mennyiség átcsap minőségbe. Gyalázatosba.

„A Lucifer-hatás”

Saját blogomra ritkán írok „élménybeszámolót”, most mégis úgy érzem, kivételt kell tennem. Nem csupán azért, mert nekem, mint résztvevőnek maradandó élményt nyújtott az Újlipótvárosi Klub Galériában rendezett könyvbemutató és az annak kapcsán kialakult izgalmas beszélgetés, hanem mert úgy gondolom, mások számára is fontos lehet mindaz, ami ott elhangzott.

Philip Zimbardo A Lucifer-hatás című  - nemrégen az Ab Ovokiadónál megjelent - művének jogi lektorálásában magam is részt vettem.

A szerző egy amerikai szociálpszichológus, 1968 óta a Stanfordi Egyetem professzora, akit igazán ismertté az 1971-ben elvégzett börtönkísérlete tett. Ha jogilag talán nem is, etikailag a kísérlet bizonyára vitatható. Nem véletlen, hogy azt hat nap után félbe kellett szakítani. De erről majd később.

A kísérlet lényege a következő volt. A kéthetesre tervezett börtön-szimulációs kísérlethez újsághirdetés útján kerestek résztvevőket azzal, hogy napi 15 dollárt fizetnek nekik. Az önként jelentkezők közül olyan fiatal férfiakat választottak ki – huszonnégyet – akiket egészségesnek és pszichésen is kiegyensúlyozottnak találtak. Ezt a kiválasztott csoportot azután teljesen véletlenszerűen osztották szét foglyokra és börtönőrökre.

A Stanfordi Egyetem alagsorát rendezték át „börtönné”. Az őrök mindössze annyi eligazítást kaptak, hogy az ő felelősségük a börtön rendeltetésszerű működése, ezt bármilyen módon elérhetik, egyetlen kivétellel: nem alkalmazhatnak fizikai erőszakot. A rabok semmiféle eligazítást nem kaptak. Mindössze annyit mondtak nekik, hogy tartózkodjanak otthon és majd behívják őket. Ez a „behívás” azonban úgy zajlott, hogy valódi rendőrök jelentek meg a kísérletben résztvevő „rabok” lakásán és megbilincselve, szirénázó rendőrautókon szállították be őket a Palo Altói rendőrőrsre, majd onnan az egyetemen berendezett börtönbe.

És itt térnék ki arra, hogy vajon jogilag, illetve etikailag elfogadható módon kezdődött, illetve folyt-e ez a kísérlet. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy formailag – jogásznyelven: dogmatikailag – számos bűncselekményt követtek el a „rabok” sérelmére. Az például, hogy a rendőrök megbilincselve elvitték ezeket a fiatalembereket, elvileg legalábbis személyi szabadság megsértésének bűntette lenne. A kísérlet későbbi fázisában is bűncselekmények sorozata valósult meg a „rabok” sérelmére, kényszerítés, testi sértés, stb.

Kép: http://www.femina.hu/terasz/3_botranyos_emberkiserlet_amin_felhordult_a_vilag

Ugyanakkor a büntetőjog szerint nem valósul meg bűncselekmény, ha az egyébként bűnösnek ítélhető cselekménybe a sértett beleegyezett. Ezek a fiatalemberek önként vállalták, hogy részt vesznek egy börtönkísérletben. Azt is tudták, hogy ők játsszák majd a rabok szerepét. Azt viszont senki nem közölte velük előre, hogy igazi rendőrök igazi bilincsben és igazi rendőrautókkal szállítják majd őket a kísérlet színhelyére. Vajon az úgymond sértettek beleegyezése magába foglalta-e ezeket a körülményeket is? Vagy azokat a további atrocitásokat, amiket a „börtönőröktől” kellett elszenvedniük?

Én úgy gondolom, hogy igen. Ha valaki azt vállalja, hogy rabot alakít egy kísérletben, számolhat mindazzal a következménnyel, ami ezzel a szereppel együtt jár. Hiszen egy focista is tudja amikor a pályára lép, hogy felrúghatják, szándékosan elgáncsolhatják úgy, hogy  akár súlyos sérülést is szenvedhet. Mindebbe ő maga hallgatólagosan beleegyezik. Vagyis jogilag a kísérlet során sem követtek el bűncselekményt. De az legalábbis erősen vitatható, hogy etikailag elfogadható-e a kísérlet indításának és lefolytatásának ez a módja.

De nézzük meg dióhéjban, mi is történt a továbbiakban. Ahogy teltek a napok, a „börtönben”, az őrök egyre durvábbak és kíméletlenebbek lettek, a foglyokon pedig egyre súlyosabb érzelmi, lelki zavarok mutatkoztak. Az őrök időnként a WC használatát is megtagadták a raboktól, így azok kénytelenek voltak a cellájukban elhelyezett vödröket használni. Gyakori volt, hogy a rabokat őreik meztelenségre kényszerítették, vagy megvonták tőlük az élelmet.

Kép:http://bvpszichologiahirek.blogspot.hu/2008/01/j-ttel-stanfordi-brtnksrletrl.html

A kísérlet hamar ellenőrizhetetlenné, és a rabokra nézve veszélyessé kezdett válni az őrök jelentős részének szadizmusa és a foglyok pszichés traumája miatt. Néhány nap után a külső szemlélő számára az is nyilvánvalóvá vált, hogy a „börtönigazgató” szerepét játszó Zimbardo maga is elveszítette azt a képességét, hogy a kísérlet vezetőjeként az események tárgyilagos megfigyelője maradjon. Ő maga is csak egy kívülálló személy erőteljes hatására volt hajlandó a hatodik napon félbeszakítani a két hétre tervezett kísérletet.

Az amerikai képviselőház jogügyi bizottsága számára készített jelentésében Zimbardo a saját kísérletét a következő szavakkal jellemezte:

„Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban „rabbá” vagy „börtönőrré” vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk („őrök”) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások („foglyok”) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.”

Mi volt a célja, és mi volt az értelme Zimbardo munkájának?

Amikor fény derült arra, hogy amerikai katonák milyen szadista magatartást tanúsítottak az iraki Abu Ghraib börtönben (az erről készült fotók 2003-ban kerültek nyilvánosságra), ismét előtérbe került a kérdés: vajon normális, nem pszichopata, tisztességes átlagemberekből hogyan válik kíméletet nem ismerő szadista „őrült”. Zimbardo maga is szakértő tanúként vett részt az egyik katonai rendőr perében. A tárgyaláson kifejtette, hogy az egyén viselkedését a körülmények nyomása is befolyásolhatja. Zimbardo szerint „számos szociálpszichológiai bizonyítékkal lehet alátámasztani azt a koncepciót, amely szerint adott kontextusban a helyzet meghatározó ereje győzedelmeskedhet az egyén személyes tulajdonságai, értékei felett”. Lényegében ezt igazolta korábban a stanfordi börtönkísérlet is.

http://www.mtv.hu/modernkepmesek/cikk.php?id=287516

Valószínűleg mindannyian, akik olvastuk, olvassuk, vagy olvasni fogjuk Zimbardo könyvét vagy akár csak ezt az írást – hogy el ne feledjem, a könyv alcíme „Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá?” – úgy gondoljuk: velünk ez nem történhet meg. Mi, hétköznapi emberek nem válhatunk ilyen könnyen „gonosz cselekmények elkövetőié, vagy mások szenvedésének közönyös, tétlen szemlélőjévé”. Zimbardo könyve előszavában megfogalmazza írásának pozitív üzenetét: „mindannyian nagyobb valószínűséggel látjuk meg a gonoszságot, emeljük fel a szavunkat és teszünk ellene, ha értjük, hogyan és miért jön létre”.

Paul Gustave Doré: Lucifer letaszítása

Lezárul egy jogi korszak?

„Az Európai Uniónak sürgősen szerzői jogi reformot kell végrehajtania, hogy lépést tartson a technológiai változásokkal” - jelentette ki Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális területekért felelős holland tagja.

Fotó: http://www.neurope.eu

A szerzői jog megsértése ma a leggyakoribb bűncselekmény az interneten Személyes meggyőződésem, hogy az internet használók túlnyomó többsége úgy követ el szerzői jogsértést, hogy fel sem merül benne, hogy bármi törvénytelent tenne. Azok pedig, akik legalább nagyjából tisztában vannak a szerzői jogi védelem szabályaival, úgy érzik, hogy amikor letöltenek egy-egy filmet, videót a saját számítógépükre, lehet, hogy tiltott gyümölcsöt élveznek, ám ennek ellenére nem éreznek semmiféle lelkiismeret furdalást. Valamikor, a régmúlt időkben, amikor még a „forint-kiajánlás” deviza bűntettnek minősült, azt mondta egy neves jogász: „nem lehet bűncselekmény az, amit egy becsületes ember tiszta lelkiismerettel követ el”.

Valahogy ezt érezzük most az internetes letöltéseknél is. Nem véletlenül emlékeztetett Neelie Kroes arra, hogy az uniós jogszabály akkor készült, amikor „Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója 14 éves volt, nem létezett sem közösségi portál, sem a YouTube, ahová ma másodpercenként egy órányi videót töltenek fel a felhasználók.” Ugyanez igaz a magyar szerzői jogi törvényre is, amely – bár többször módosították - mégis csak egy 1999-es jogszabály. 

A képen: Mark Zuckerberg
http://www.foodandwine.hu/wp-content/uploads/2011/11/mz_kid_pics_01.jpg
 

 

Tisztázzuk azért nagyjából, mi is az a szerzői jog. Ez a legújabb, mindössze 500 éves tulajdonforma a szellemi alkotásokat védi. E fogalom alá tartozik - függetlenül attól, hogy a törvény külön megnevezi-e - a szépirodalmi, tudományos, publicisztikai mű, a nyilvánosan tartott beszéd, a számítógépes szoftver, a színdarab, a zenemű, a rádió- és a televíziójáték, a filmalkotás és más audiovizuális mű, a fotóművészeti alkotás, a térkép – és itt most félbeszakítjuk a távolról sem teljes felsorolást. E művekkel kapcsolatosan a szerzőt egyrészt személyhez fűződő-, másrészt vagyoni jogok illetik meg. Magyarul, a szerző nevét fel kell tüntetni, emellett anyagi juttatás is megilleti, ha művét terjesztik, sokszorozzák, sugározzák, átdolgozzák – és ez utóbbi felsorolás sem teljes.

A szerzői jogok megsértését mind a polgári-, mind a büntetőjog meglehetősen súlyos szankciókkal sújtja. Amellett, hogy a szerző a polgári bíróságon – egyebek között – kártérítést követelhet, a Btk. – az okozott vagyoni hátrány mértékétől függően – 2 és 8 év közötti szabadságvesztés kiszabását helyezi kilátásba.

Ábra: http://www.szellemitulajdon.hu

Egész Európában vita folyik a szerzői jog és a mai technológiai, informatikai lehetőségek összhangjának megteremtéséről. E vitában a legszélsőségesebb nézetek is hangot kapnak. Joost Smiers holland politológus például azt javasolja, hogy „a szerzői jogot teljes mértékben el kell tüntetni, ezáltal ugyanis a kultúra sokkal változatosabbá válna és a társadalom is nyerne”. Ezzel szemben Gerald Grünberger, az Osztrák Újságok Szövetsége ügyvezetőjének álláspontja szerint a Google-t és más keresőszolgáltatások üzemeltetőit is kötelezni lehetne a jogdíjak fizetésére. Mások viszont ezt a megoldást a véleményszabadság korlátozásának fogják fel. Abban ugyanakkor számosan egyetértenek, hogy a jogszabályok mit sem érnek, ha nem lehet betartatni őket.

Ki ne tudná, hogy hány fájl-cserélő és torrent (letöltő) program működik a világhálón. És ki ne tudná, hogy hány millió felhasználó cserélget zeneszámokat, és tölt le filmeket. És vajon tudja-e bármelyikük, hogy egy irodalmi műnek 70, egy zeneműnek 50 év a szerzői jogi védelem alatt álló időszaka – mindez a szerző halála napjától kezdődően?

Kedves törvényalkotók, lassan ideje lenne elgondolkodni a megoldáson.

(Pázmány Péter: Propositio, a szerző arcképével)

A cikk megjelent a 2013. január 20-ai Vasárnapi Hírekben