2012. június 29., péntek

Nem lihegjük egy kicsit túl?



  • Szóljon hozzá!|
  • Megjelent: 2012.06.29. 16:13|
  • Frissült: 2012.06.29. 16:44
(http://tenytar.blog.hu)



Ma reggel a következőket olvastam a bíróságok honlapján:
"A Fejér Megyei Bíróság a 2011. év március hónap 21. napján kelt 14.G.40.105/2008/79. számú, illetve a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2011. év december hónap 16. napján jogerős 16.Gf.40.356/2011/9. számú ítéletével megállapította, hogy az 1. számú Zrt. 10/2007.(I.23.), valamint a 2. számú Zrt. 11/2007.(I.23.) és 12/2007.(I.23.) számú igazgatósági határozatai érvénytelenek, és azokat hatályon kívül helyezte. Megállapította még az ítélet, hogy az 1. számú Zrt. 2007. április 19.-i közgyűlésén meghozott 2/2007.(IV.19.), 3/2007.(IV.19.), 4/2007.(IV.19.), 5/2007.(IV.19.), 6/2007.(IV.19.) és 7/2007.(IV.19.) számú közgyűlési határozatai érvénytelenek, és azokat ugyancsak hatályon kívül helyezte.

Ugye Önök sem értenek ebből egy árva szót sem?
A folytatást olvasd el a Hir24-en, ott is a JogÁsz blogomon

2012. június 28., csütörtök

Ne várd azt a büntetőjogtól, hogy életed minden gondját megoldja!

(Kép: Vital.hu.)
Ahogy azt Rejtő Jenő megmondta: nem lehet minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt állítani.

Az új Büntető törvénykönyv (Btk.) kapcsán a képviselők tobzódtak a módosító indítványok előterjesztésében. Büntethetővé akarják tenni például az „együtt élők közötti lelki bántalmazást”. Ki is dolgoztak egy szép kerek törvényi tényállást, amelyben férj, jelenlegi és volt feleség, jelenlegi és volt élettárs, édes gyerek és szülő, nevelt gyerek és nevelő szülő, szóval szinte bárkik, akik együtt élnek, elkövetői lehetnek ennek a bűncselekménynek. A magatartás pedig, amit büntetni akarnak, az a rendszeres, vagy tartós erőszakos magatartás, amelynek célja azért, hogy a másik fél valamit megtegyen, valamit ne tegyen meg, vagy valamit eltűrjön.
Nem gondolom, hogy ez az ötlet megoldaná mindazt a sok testi-lelki problémát, ami – sajnos – egy együttélés során gyakran adódik.
Nézzük először a dolog gyakorlati oldalát. Nem szabad egy törvénybe egy olyan tényállást alkotni, amelyet az esetek 99 %-ában nem lehet bizonyítani.
(kép: www.metropol.hu)

Képzeljük el azt a bírósági tárgyalást, amelyen megjelenik, mondjuk, a férj, mint vádlott és a feleség, mint sértett. Azt mondja az asszony, hogy ő nem akart több gyereket, de a férje lelki terrort gyakorolt azért, hogy ne védekezzenek a terhesség ellen. Válással fenyegette, elvette a gyógyszerét, azt mondta a meglévő gyerekeknek, hogy az anyjuk őket sem szereti, mert nem akarja, hogy kistestvérük legyen. Mit mond a férj? Ő imádja a családját, a felesége egyszer a fülébe súgta, hogy milyen jó lenne még egy kisbaba, a gyógyszertől a felesége mindig rosszul volt, azért nem akarta, hogy szedje és a gyerekeknek azt mondta, hogy a mama nem fogja őket kevésbé szeretni, ha lesz egy testvérkéjük. A gyerekek persze mit sem tudnak semmiről, hisz a szülők között négyszemközt zajlanak a viták.
Mit tehet a bíró egy ilyen esetben? Tanú nincs, ellenben van egy állítás és van egy tagadás. Egyetlen megoldás lehetséges: bizonyítékok hiányában felmenti a megvádolt férjet. Egy ilyen eljárással és egy ilyen ítélettel azután teljes biztonsággal tovább lehet rombolni a család életét.
Akkor most jogászkodjunk egy kicsit. A Btk. számos olyan bűncselekményt tartalmaz, amelyek – persze akkor, ha bizonyíthatóak – tökéletesen megoldják a családon belüli testi-, lelki erőszak kérdését is. Nézzük mindjárt az elsőt, amit úgy hívnak, hogy kényszerítés. A törvény úgy fogalmaz, hogy „aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Ki az a más? Bárki. Vagyis ez a más lehet a férj, a feleség, a gyerek, a szülő és persze akárki más is. Akkor miért is kellene egy külön paragrafust alkotni az együtt élőkre? Hiszen a „bárkibe” ők is beletartoznak.
Mindezen felül a most említett kényszerítés bűntett (és nem vétség, mint a lelki bántalmazás), továbbá három évig terjedő szabadságvesztéssel (és nem egy évig terjedővel, mint a lelki bántalmazás) fenyegetett.
Nem szeretném felsorolni az összes olyan, a Büntető törvénykönyvben lévő tényállást, amely az említetten kívül is tökéletesen alkalmas arra, hogy elérje azt a célt, amelyet ez a módosító javaslat el kíván érni. Azért néhányat mégis említenék, például ilyen a könnyű, vagy súlyos testi sértés, a zaklatás, a kiskorú veszélyeztetése, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, és sorolhatnám.
Nem vagyok szociológus, csak egy egyszerű büntető jogász. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a társadalmi együttélés számos problémájának, így egyebek között a lelki bántalmazásnak az igazi megoldása az emberek fejében dől el. A társadalom szociális kultúráját kell javítani. Ne feledjük, a büntető jog mindig az „ultima ratio”, vagyis a legvégső eszköz. És – sajnálatos módon – nem alkalmas az élet minden gondját-baját orvosolni.

Honatyáink freudi elszólása

Hét Fideszes és két KDNP-s képviselő nyújtotta be azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná a „XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések” használatát.
E tilalom okán módosítanák a Cégtörvényt, a Civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvényt, a Médiatörvényt, a Sajtótörvényt és a helyi önkormányzatokról szóló törvényt, ez utóbbi hármat méghozzá úgy, hogy módosításuk sarkalatos törvénynek minősüljön (vagyis ezeket csak kétharmados parlamenti többséggel lehetne elfogadni, illetve megváltoztatni).
(Aranytalicska, Cseke Gábor cikke)
Nyilvánvaló. A XX. században csak egyetlen diktatúra létezett. Na jó, kettő, a másik a Tanácsköztársaság.  És a magyar nép lelkét, no meg - a tervezet állítása szerint – a médiát is a még mindig meglévő 43 darab Lenin utca/tér/köz, 38 darab Marx Károly, a 16 darab Engels, a 44 Felszabadulás, a 19 Kun Béla, az 53 Ságvári Endre, a 33 Vörös Hadsereg, valamint a 10 darab Tanácsköztársaság, a 13 darab Frankel Leó utca/tér/köz teszi boldogtalanná. A kisebb számban előforduló Vörös Csillag, Szamuely Tibor Népköztársaság, Népfront és November 7. utcákról már ne is beszéljünk.
Alapos felméréssel a törvénytervezet beterjesztői 600 olyan utcanevet találtak, melyek miatt a lakosság és a média akkora nyomást gyakorolt rájuk, hogy emiatt kénytelenek voltak megtiltani az utcanevek mellett a cégek, egyesületek, sajtótermékek, médiumok hasonló névhasználatát is. Oly hatalmas volt rajtuk ez a nyomás, hogy szinte teljesen meg is feledkeztek arról, hogy volt egy másik diktatúra is a XX. században. Igaz, hatvankét millió halott ember már nem tud kellő súlyú nyomást gyakorolni.

2012. június 22., péntek

Tényleg csak egy darab cetli a váltó?

(www.mozaweb.hu)
Tudja-e vajon az olvasó, hogy mi az a váltó? Ha a Médiahatóság közleményét olvassa, azé a Médiahatóságét, amely éppen most mondta fel a NeoFM rádióval kötött műsor-szolgáltatási szerződését, azt hiheti, hogy az tényleg csak egy darab cetli. Azért azt leszögezhetjük, hogy a dolog nem ilyen egyszerű.
A váltó egy értékpapír, ami önmagában megtestesíti a követelést (értékpapír még a csekk, a kötvény, államkötvény, kincstárjegy, stb.) Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egyik fél (az adós, jelen esetben a NeoFM rádió tulajdonosa) elismeri, hogy tartozik a másik félnek (a Médiatanácsnak) és vállalja, hogy egy adott időben a tartozását ki fogja egyenlíteni. A saját váltó esetén tehát a kiállító ígéretet tesz arra, hogy a váltó bemutatójának fizetést teljesít ("Fizetek e váltó alapján .... ").
A váltót az, aki kapja, átadhatja, továbbadhatja másoknak is, az erre vonatkozó szabályok szerint. Ilyenkor a váltó fizetőeszközként funkcionál.
Ahhoz, hogy egy „darab cetli” váltónak minősüljön, nagyon szigorú formai követelményeknek kell megfelelnie.
Talán a legfontosabb ezek közül az, hogy szerepeljen az a szó rajta, hogy „váltó”, a fizetendő pénz összege és a fizetés pontos időpontja, továbbá nem utolsó sorban annak a személynek (cégnek) a neve, akinek jár ez a tartozás.
Ha valaki hamis váltót bocsát ki, azt a Büntető törvénykönyv (Btk.) alapján megbüntetik (a váltó értékétől függően 2 évig, de komolyabb összeg esetén akár 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják).
A NeoFM – mielőtt az NMHH bejelentette, hogy felmondta a műsor-szolgáltatási szerződést – csődvédelmet kért a Bíróságnál. De tudja-e vajon az olvasó, hogy mi az a csődeljárás?
A csődeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós, abból a célból, hogy hitelezőivel egyezséget tudjon kötni, fizetési haladékot kap. A bíróság hozhat erről határozatot, amelyet azonnal közzétesz a Cégközlönyben. A közzététel pillanatától kezdve a fizetési haladék megilleti az adóst. Mit jelent ez a gyakorlatban? Egyebek között azt, hogy a csődvédelem ideje alatt az adóst nem sújthatják azok a következmények, amelyek egyébként a nem fizetéséből következnének. Ugyanakkor számos kifizetést még a csődvédelem alatt is teljesítenie kell az adósnak, pl. munkabért és annak járulékait, bizonyos közműdíjakat, általános forgalmi adót, stb. A csődvédelem alatt álló adóssal kötött szerződéstől a másik fél nem állhat el, illetve a szerződést nem mondhatja fel sem arra hivatkozva, hogy az adós csődeljárást kezdeményezett, sem olyan indokkal, hogy nem fizeti a tartozását.
(Népszabadság - Kocsis Zoltán)
Milyen szabályok alapján jár el a Médiahatóság?
A Médiatörvény alapján a Médiatanács hatósági szerződést köt egy pályázat nyertesével. Miben különbözik egy hatósági szerződés azoktól a szerződésektől, amelyeket magánszemélyek, vagy cégek kötnek egymással? Mindenekelőtt abban, hogy ilyenkor az egyik szerződő félnek (a hatóságnak) több jogosultsága van, mint a vele szerződő másik félnek. Ezek a szerződések valójában „kettős természetűek”, egyfelől vonatkoznak rájuk a szerződés-kötés általános szabályai, másfelől azonban a hatóságnak speciális, hatósági jogai is vannak. Például az, hogy ha, mondjuk, egy frekvencia-pályázatot elnyerő műsorszolgáltató (rádió, televízió) nem köti meg a szerződést, a Médiatanács, mint hatóság akár bírságot is kiszabhat rá. A Médiatanács azt is megteheti, hogy ha a pályázat nyertese a szerződésben megállapított határidőben nem kezdi meg a műsor-szolgáltatást, azonnal felbontja a szerződést. Hasonló a helyzet akkor is, ha a médium a médiaszolgáltatási díjat nem fizeti: a Médiatanácsnak joga van a hatósági szerződést tizenöt napos határidővel, súlyos, vagy ismételt szerződésszegés esetén pedig azonnali hatállyal felmondani. Természetesen, amikor a felek megkötik ezt a szerződést, abba bele kell írni a szerződésszegés következményeit. A Médiatanács határozata ellen a médiaszolgáltató fordulhat ugyan bírósághoz, de ennek nincs halasztó hatálya.
A NeoFM tulajdonosai 500 millió Ft értékű váltót ajánlottak fel tartozásuk fejében, feltehetően e mögött a váltó mögött az Est Média tőzsdei cég részvényei állnak. A Médiatanács a csődvédelem alatt álló céggel szerződést bontott. Nyilvánvaló, hogy senki sem kötelezhető arra, hogy egy váltót elfogadjon, ugyanakkor a Médiatanácsnak az az érvelése, hogy ha a váltó mögött valódi fedezet lenne, akkor a tulajdonosok azt maguk is készpénzzé tudnák tenni és fizethetnének, nem igazán meggyőző. Hiszen a váltót éppen azért bocsátja ki valaki, hogy általa fizetési haladékot kapjon.
Önmagában szintén nem igazán meggyőző a NeoFM rádiónak az az érvelése, hogy a hatályos jogszabályok értelmében ideiglenes fizetési haladék vagy csődvédelem alatt „az adóssal kötött szerződéstől nem lehet elállni, vagy azt nem lehet felmondani arra hivatkozással, hogy az adós a fizetési haladék időtartama alatt tartozását nem egyenlíti ki”,.
Az igazi kérdés az, hogy egy ilyen esetben vajon a csődtörvény, vagy a médiatörvény szabályai élveznek-e elsőbbséget. Ezt a kérdést kell majd a bíróságnak eldöntenie.




2012. június 17., vasárnap

Mitől siklik félre egy ügy? Hivatkozhat-e a bíróság mindig arra, hogy „hozott anyagból dolgozik”?



Az utóbbi években néhány tragikus bírósági tévedés következtében megtörtént, hogy ártatlan – legalábbis abban az ügyben ártatlan – embert elítéltek. A móri mészárlás ügyét szinte mindenki ismeri, és ma már valószínűleg a Szántai ügyet is. Ez utóbbi azért drámaibb még a móri esetnél is, mert Szántai Attila csaknem 7 évet ült teljesen ártatlanul, míg Kaiser Ede legalább elkövetett néhány súlyos rablást, amelyekért sok-sok évnyi szabadságvesztés járt neki, még ha előszörre nem is ezek miatt ítélték el.
A móri ügyet már oly sokan elemezték, hogy arra most itt nem térnék ki. A móri ügyben minden eljáró szerv – a rendőrség, az ügyészség, az első- és a másodfokú bíróság – hibázott. Nem vettek figyelembe az eredeti vádlottak javára szóló bizonyítékokat, illetve rosszul értékelték azokat a bizonyítékokat, melyek „úgymond” ellenük szóltak. És ami a legtragikusabb fordulat volt az ügyben az az, hogy csak a véletlennek volt köszönhető, hogy kiderült az igazság.
Más eset volt azonban Szántai Attila ügye. A Fővárosi Bíróság több (pontosan két) emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt 2003-ban 13 évi fegyházra ítélte őt. Ezt az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta. Szántai Attila kezdettől fogva azzal védekezett, hogy őt zsarolták és bántalmazták, jogos védelemből lőtt. Ezt a védekezését egyik bíróság sem fogadta el. Ugyanakkor elfogadták a bíróságok azt a – józan ésszel is hihetetlennek tűnő – mesét, hogy Szántai egy 10 ezer forintos tartozása miatt provokált verekedést a két „áldozattal”, majd levette a ruháit és elrohant. A két „áldozat” csak azért üldözte őt hazáig, hogy visszaadják a ruháit.  Szántai pedig később minden ok nélkül rájuk lőtt. Az pedig, hogy az állítólagosan levetett ruhák nem voltak a helyszínen, nem zavart senkit.
Miközben Szántai Attila – békésnek nem mondható körülmények között – töltötte büntetését, a rendőrségnek sikerült lebuktatnia a Magyar Róbert által vezetett fekete sereget és a bíróság a 25 vádlottas ügyben szinte valamennyi vádlottra hosszú éveket rótt különböző, bűnszervezetben elkövetett élet- és vagyon elleni bűncselekményekért. Köztük arra a Szűcs Attilára is, aki – a másik bíróság ítélete szerint – ártatlan áldozata volt Szántai Attila lövöldözésének. Folyt még egy harmadik eljárás is, amelyben Szűcs Attilát és másik társát éppen amiatt ítélte el a bíróság, mert Szántai Attilát megzsarolták.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Szántai Attila állításait, melynek lényege az volt, hogy ő jogos védelemben lőtt, két másik ítélet támasztotta alá. Két olyan ítélet, amely ugyanazt a történetet rögzítette, amelyet Szántai a saját ügyében elmondott.
Meg kellett tehát ismételni a Szántai Attilával szemben lefolytatott eljárást és a – most már végre összességében vizsgált - bizonyítékok alapján dönteni. A bíróság ezek után megállapította, hogy Szántai jogos védelemben cselekedett, így őt az ellene emelt vád alól felmentette. (Az egyik esetben ugyan azt állapították meg, hogy véletlenül sült el a fegyver, de ez most a mi szempontunkból részletkérdés.)
Hogyan történhetett meg mindez? Hivatkozhat-e a bíróság arra, hogy „hozott anyagból dolgozik”, hogy csak azt vizsgálhatja, amit az ügyész elébe terjeszt, amit a vád tartalmaz?
A válaszom egyfelől igen. Nem dönthet másról a bíró, mint ami a vádban szerepel. Ez helyes is, hiszen a vád képezi az eljárás alapját. Másfelől azonban ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy mindent el is kell hinnie, ami a vádiratban szerepel. Azért bíró a bíró, hogy bölcsen és körültekintően mérlegelje a bizonyítékokat. Az a feladata, hogy kihámozza az igazságot, vagy legalábbis azt a történetet, ami a legközelebb áll az igazsághoz. Nem lehet elsiklani afelett, hogy nincsenek a helyszínen azok a ruhák, amelyeket a vádlott állítólag levetett magáról. Nem szabad elhinni egy olyan mesét, ami minden józan logikának ellentmond. Utána kellene néznie annak, hogy az úgymond sértettek ellen folyik-e valamilyen eljárás, netán éppen olyan tények alapján, amelyeket a vádlott védekezésül előad.
Hadd említsek egy – az eddigiekkel ellentétes példát. Az ügyészség vádat emelt két fickó ellen, akik a nyílt utcán megtámadták a bankba induló sértettet és elrabolták a sok millió forintot tartalmazó táskáját. Az esetet teljesen érdektelen szemtanúk, utcai járókelők látták, nem volt ok kételkedni a szavukban. A vádlottak a rendőrségen nem tettek vallomást, bár az egyikük célzott arra, hogy azért itt van valami a háttérben. Minden egyszerűnek és világosnak tűnt. Egészen addig, amíg a tárgyaláson a sértett nem kezdett el belezavarodni a meséjébe, amíg nem derült ki, hogy soha, senki sem látta azt a sok millió forintot, ami állítólag az elrabolt táskában volt, és amíg a vádlottak nem kezdtek el vallomást tenni. Mindezekből erősen gyanítható volt, hogy a sértett esetleg maga rendelte meg a rablást azért, hogy ne kelljen elszámolnia a sok millió forinttal.
Az igazság valójában soha nem derült ki. Az viszont nyilvánvalóvá vált, hogy túl sok kétely merült fel ahhoz, hogy a vádlottak bűnösségét az ítéletben ki lehessen mondani. Ezt nevezzük „nem tudom” ítéletnek. A „nem tudom” ítélet pedig egyenlő a bizonyítékok hiányában történő felmentő ítélettel.

Nagyon sok rosszat elmondtak, elmondtunk már az új bírósági törvényről. Azt a – talán egyetlen - pozitívumát azonban még nem említette senki, hogy végre lehetőséget teremtett arra, hogy a bíróság (a Kúria) szakmai szempontok alapján elemezze az ítéleteket. Nem elég, ha egy ilyen Szántai ügyben csak a rendőrség meg az ügyészség elemzi az elkövetett hibákat (Polt Péter szerint ez megtörténik), de legalább ilyen fontos, hogy a tanulságokat a bíróság is levonja.




2012. június 13., szerda

Miért is lassú a bíróság?

(Fotó: SikerAdó/MTI)

Sokan, sokszor – nem ritkán joggal – háborognak amiatt, hogy lassan őrölnek az igazság malmai, az ügyek évekig húzódnak, végeláthatatlanul folydogálnak a perek.
Igaz, ami igaz, van mit tennie az igazságszolgáltatásnak azért, hogy felgyorsítsa az eljárásokat. De vajon csak az igazságszolgáltatás a hunyó a lassú ítélkezésben?
Két rövid példát említenék az állampolgári felelősségről, melynek ugyancsak része van a perek elhúzódásában.
Első történet: Tátrai Miklós, a vagyonkezelő volt vezérigazgatója személyiségi jogi pert indított Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, agrárállamtitkár ellen azért, mert Budai Gyula azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Bábolna ügyben Tátrai „saját zsebre is dolgozott”. Budai szebben fejezte ki magát, de ez volt a lényeg.
A bíróság kitűzte a tárgyalást, amin Budai Gyula nem jelent meg. Ezért a bíró elnapolta a tárgyalást, magyarul új határnapot jelölt meg, és az új tárgyalásra akként idézte Budai Gyulát, hogy azon köteles személyesen megjelenni. Budai Gyula azonban ekkor sem jelent meg, azt jelezvén a bíróságnak, hogy hivatalos elfoglaltsága van: külföldre kell utaznia.
Második történet: Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon 3-3 millió Ft kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól azért, mert Budai Gyula azt állította róluk, hogy a sukorói üggyel kapcsolatban hamis tanúvallomást tettek az ügyészségen. A bíróság kitűzte a tárgyalást, azonban sajnálatos módon a nagyon elfoglalt államtitkárnak ekkor is külföldre kellett utaznia. Ügyvédje azonban jelezte, hogy Budai Gyula mindenképpen szeretne részt venni a tárgyaláson, így a bíróság kénytelen volt szeptemberre elnapolni az ügyet.
Mindkét ügyről beszámolt a Népszabadság online. Egyetlen újság sem képes azonban valamennyi – több ezer, tán több tízezer - olyan ügyről beszámolni, amelyen a tanúk, vádlottak, alperesek, vagyis az állampolgárok nem jelennek meg. Nem azt mondom ezzel, hogy a bíróság tehetetlen lenne minden ilyen esetben, hiszen vannak eszközei, amelyekkel előbb-utóbb rákényszerítheti az érintetteket a megjelenésre, de eközben az „idő lassan elszivárog”.

2012. június 6., szerda

A legbizalmasabb állás Magyarországon


A nemzeti fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné, az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be a Tisztelt Házhoz. Ebben - egyebek között - a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt kívánja módosítani. A hitelesség kedvéért ide idézem e remekbe szabott törvényjavaslat számát is: T/7416. Teszem ezt azért, mert attól tartok, hogy különben nem fognak hinni nekem. Hiszen én magam sem akartam hinni a szememnek, amikor elolvastam.
Az ugyanis teljesen rendben van, hogy bizalmi állást nem tölthet be az, aki büntetett előéletű. Ebben igazán senki sem találhat semmi kivetni valót.
Az azonban már kissé furcsa, hogy egy törvényjavaslat – különösen, ha ne adj’ Isten, törvény lesz belőle – bizonyos bűncselekményeknél szinte megduplázza a mentesítés beálltának idejét a Büntető Törvénykönyvben (Btk.) írtakhoz képest.
A mentesítés, vagy ahogyan a Btk. pontosan, szabatosan fogalmaz, a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól történő mentesülés azt jelenti, hogy annak beálltával, vagyis a törvényben meghatározott idő elteltével az elítéltet büntetlen előéletűnek kell tekinteni. Magyarul: a civil életben kaphat erkölcsi bizonyítványt.
Kivéve azt az esetet, ha az illető a Magyarországon létező legbizalmasabb állást akarja betölteni! Elárulom, mert úgysem tudják kitalálni, melyik lehet ez az állás: a közúti ellenőré!


Ha egyszer Ön is közúti ellenőr szeretne lenni, akkor óvakodjon attól, hogy állam elleni, emberiség elleni, vagy személy elleni bűncselekmény miatt elítéljék! Az első kettőt nem kell részleteznem, de azt feltétlenül ki kell fejtenem, mit ért a törvény személy elleni bűncselekményeken. Nem követhet el emberölést, még erős felindulásban sem, nem működhet közre más öngyilkosságában, nem okozhat súlyos testi sértést, de könnyű testi sértést sem olyan esetben, ha a sértett – vagyis az, akinek egy jó nagy pofont lekevert - védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen. Szóval ne tessék megpofozni a gyereket úgy általában sem, de ha közúti ellenőr akarna lenni, akkor meg végképp ne! És előkészülni sem szabad ilyesmire, mert azt is nagyon komolyan veszik.
Továbbá ne ítéltesse el magát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, vagy kényszerítés miatt, ne sértse meg mások lelkiismereti és vallásszabadságát, ne kövessen el közösség tagja elleni erőszakot! (Bár ez utóbbit tulajdonképpen megkockáztathatja, hiszen nemigen szoktak nálunk manapság senkit elítélni egy kis zsidózás, cigányozás, holocaust-tagadás és hasonlók miatt.) Ne sértse meg mások egyesülési és gyülekezési szabadságát, személyi szabadságát, ne kövessen el emberrablást, ne folytasson emberkereskedelmet. Tilos fegyveresen magánlakot sértenie, de különösen tilos erőszakkal, fenyegetéssel, vagy hivatalos eljárás színlelésével éjjel, felfegyverkezve, vagy csoportosan ilyent tennie.
Ha Ön közúti ellenőr szeretne lenni, ne valósítson meg olyan bűncselekményt, amely veszélyezteti a vasúti, légi, vízi, vagy közúti közlekedést, vagy sérti a közlekedés biztonságát, ne okozzon balesetet, ne vezessen ittasan, vagy bódult állapotban és ne hagyjon cserben soha senkit.
Eszébe se jusson erőszakosan közösülni, vagy szemérem elleni erőszakot elkövetni (ne csókoljon meg erőszakkal senkit, mert az még feljelenti)! Ellenben ha vérfertőzést, vagy megrontást követ el, ha visszaél tiltott pornográf felvételekkel, ha elősegíti mások üzletszerű kéjelgését, vagy egy prostituálttal kitartatja magát, ne aggódjon, ettől még nyugodtan lehet közúti ellenőr is.
Az magától értetődik, hogy nem követhet el hivatali bűncselekményt, de hivatalos személy elleni bűncselekményt sem, nem lehet embercsempész, nem okozhat közveszélyt, nem valósíthat meg terrorcselekményt, nem élhet vissza robbanóanyaggal, lőfegyverrel, vagy lőszerrel, haditechnikai termékkel, radioaktív anyaggal, vagy nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel, hogy csak a leggyakoribb bűntetteket említsem. De a törvénytervezet szerint nem szervezhet tiltott állatviadalt sem, nem kínozhat meg állatot, nem károsíthat környezetet, vagy a természetet (nem mentség, hogy csak „letéptem ezt a hangaszálat” – még szegény Apollinaire sem lehetne közúti ellenőr).
Nem lehet garázda, nem önbíráskodhat, és természetesen nem kábítószerezhet.
Nem szabad lopni, csalni, sikkasztani, sem vagyont hűtlenül vagy hanyagul kezelni, rabolni, mást kifosztani, megzsarolni, bármit megrongálni, orgazdálkodni, vagy más járművét önkényesen használni. Itt most abba is hagynám a felsorolást, mert arra gondolni sem merek, hogy ezen bűncselekmények bármelyikét Ön bűnszervezet keretében követné el - már amennyiben közúti ellenőr szeretne lenni.
Most, hogy már tudja mi mindent nem szabad tennie, el kell áruljam azt is, hogy miért nem (persze csak akkor, ha komolyan pályázna közúti ellenőri  állásra).
A Btk. azt írja, hogy akit szándékos bűncselekmény miatt öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, az büntetésének kitöltésétől számított három, illetve öt év elteltével a törvény erejénél fogva mentesül, vagyis kaphat erkölcsi bizonyítványt, mintha misem történt volna. Mi több, ha az illető arra érdemes és kéri, a bíróság – már a fele várakozási idő elteltével is - mentesítésben részesítheti.
Nem úgy a közúti ellenőr! A benyújtott törvényjavaslat szerint neki a Btk.-ban írt három, vagy öt évhez még öt évet hozzá kell számolni, vagyis a büntetésének kitöltéséhez képest csak nyolc, vagy tíz év elteltével töltheti be ezt a legbizalmasabb állást.
Mit mond a Btk. arra az esetre, ha valakit öt évet meghaladó börtönre, vagy fegyházra ítélnek? Neki a büntetés kitöltéséhez képest tíz évig kell várakoznia egy erkölcsi bizonyítványra (kivéve, ha esetleg a bíróság öt év elteltével, kérelmére mentesíti).
Nem úgy a közúti ellenőr! Neki még további nyolc évet, összesen tehát tizennyolc évet kell várakoznia, míg alkalmassá válik arra, hogy „megpályázzon” egy ilyen állást.

Számoljunk egy kicsit! Valaki, mondjuk 25 éves korában ittasan halálra gázolt valakit. Megindul a nyomozás, majd vádat emelnek ellene és a bíróság le is tárgyalja az ügyét. Ez testvérek között is minimum három év. Az elsőfokú bíróság kiszab hat évi szabadságvesztést, melyet az elítélt megfellebbez. Akár már egy év elteltével megszülethet a másodfokú ítélet (és most nagyon optimális esetet vettünk alapul), mely helybenhagyja a hat évet. A fiatalembert, mondjuk egy éven belül behívják, hogy letöltse a büntetését. Miután letöltötte, tíz évnek kell eltelnie a Btk. szerint, hogy ismét büntetlen előéletűnek számítson. Ekkor a mi fiatalemberünk 46 éves. Már ez is elég szép idő. De, ha a mi boldogtalan fiatalemberünk (fiatal?) közúti ellenőr szeretne lenni, 54 éves korában már pályázhat is az állásra. Na de kit vesznek fel manapság ebben az életkorban pályakezdőnek? Különösen egy ennyire bizalmi állásba?

Találtam továbbá ebben a kacifántos törvényjavaslatban még egy igazi csemegét. Ez talán egy kicsit bonyolultabb, de megpróbálom elmesélni.
Az eddigiekben már oly sokat emlegetett mentesítés kapcsán azt írja a Btk., hogy az az elkövető, akit valamilyen bűncselekmény miatt csak pénzbüntetésre ítélnek, abban a pillanatban mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, ahogy az ítélet jogerős lesz. Viszont amíg nem jogerős az ítélet, addig őt, mint mindenkit, ártatlannak kell tekinteni. Ezt hívjuk ártatlanság vélelmének. Mi, laikusok ezt tudjuk, de Németh Lászlóné miniszter-asszony feltehetően nem hallott még erről. Törvénytervezetében ugyanis azt is írja, hogy „nem lehet közúti ellenőr a mentesítés beálltáig az sem, akivel szemben pénzbüntetést szabott ki a bíróság”.
Akkor most hogyan? Ezek szerint még az sem lehet közúti ellenőr, akit a törvény, mi több, az Alaptörvény értelmében ártatlannak kell tekinteni?

Most örülök igazán, hogy jogász lettem. Örülhetnek velem együtt az orvosok, tanárok, lelkészek, pilóták, képviselők, miniszterek, valamint a kőfaragók és balett-táncosok is! Mennyivel könnyebb ezeket a jelentéktelen állásokat betölteni! Mi meg sem mernénk próbálni, hogy Magyarország legbizalmasabb állására pályázzunk.